|
Az Ötletről A hagyományos palackos italok piacra kerülése óta mit sem változott a fogyasztási szokásunk az elmúlt évtizedek folyamán. Pohárból, üvegből vagy palackból, szívószállal vagy nélküle, sietve vagy kényelmesen fogyaszthatunk és fogyasztunk is... Nem szeretjük magunknál hordani, mert nagy és törékeny, húzhatja a zsebünket, ha egyáltalán belefér és még el is kellene mosni miután fogyasztottunk belőle, a pohárból... ...és a szívószál. Szeretjük, mert kecsesen elegáns és gusztusosabb, mint közvetlen üvegből, palackból fogyasztani. Mégis ritkán használjuk. Körülményes: külön kellene megvásárolni, ha egyáltalán árulnák szálanként. De nem árulják. Nagy kiszerelésben pedig már nem vonz senkit sem még akkor sem, ha közvetlenül az italok mellé lenne kihelyezve a kedves vásárlók, fogyasztók elé a polcokon.
Mozi. Italunkat, ha pohárban kérjük, jár hozzá a szívószál is. Persze, hogy a kényelem miatt kínálják vagy ajánlják, hiszen senki sem szeret lemaradni szeretett filmje izgalmas jeleneteiről még fogyasztás közben sem, mikor folyamatosan koncentrálni szeretne a látottakra. ...és még csak nem is ezt az egy esetet, szituációt lehetne megemlíteni. Megkönnyíthetné, biztonságosabbá tehetné fogyasztásunkat a szívószál, akár vezetés, kerékpározás stb közben. De csak abban az esetben, ha nem kellene a szívószál külön beszerzésével, illetve palackba helyezésével foglalkoznunk, hanem már a palack eleve tartalmazná azt... azaz az automata szívószálat. Megállunk az italok előtt és még csak el sem gondolkodunk semmin, leemeljük a polcról, hűtőből, jóízűen elfogyasztjuk azt és pár óra múlva kezdődik minden elölről. Nem tudhatjuk, hogy hol, mennyi ideig és milyen körülmények között tárolták a megvásárlás pillanatáig kedvenc italunkat, de nem is foglalkozunk vele, pedig fontosabb szerepet játszik a higiénia életünkben, mint azt hinnénk. Automatikusan vesszük szánkra a raktárban, polcokon napokig porosodó például alumínium dobozos üdítő dobozát... Milyen jó lenne, ha megoldás létezne egy átmenetre, amely megkönnyítheti és színesítheti fogyasztási szokásainkat, nincs semmilyen külső hatásnak kitéve és még biztonságos is. Egy olyan automata szívószál, mely a palack belsejéből egyenletesen emelkedik ki, miután a megszokott mozdulatokkal a megszokott módon nyitjuk ki a palack fedelét... A Royal-Straw jelenti minderre a megoldást!
|